Zsuzsi és az élet

Vigyázz, hogy mit kívánsz, mert megkapod!

2009. október 27., kedd

#575

23:16, a bejegyzést gentizsu írta | 2 komment

Ha már nem írok:

http://www.youtube.com/watch?v=w1AvpgQVZ04
http://www.youtube.com/watch?v=a3l_TWrshk4
http://www.youtube.com/watch?v=TU-8VVRV90s

2009. október 17., szombat

#574

23:21, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Domi beszél, mindent mond, folyton meglep, hogy miket nem tud. Például, hogy emeletes busz, ma azt mondta. Nino mániás. Bárhova megyünk, minden ninót megmutat. A sorompókon és kapukon lévőket is. Nézd mama, nyenyó, mondja. A Misit Misikének hívja. Ha bántotta a Misi, fájdalmasan mondogatja, hogy Misike, Misike.

Misi pedig nem túl lelkes ovi ügyben. Ha muszáj, elmegy. Mondjuk segít, ha vihet magával esernyőt, vagy egy plüss kutyát. A költözés napján én vittem, először, mert az apja szokta, na az szörnyű volt. Először nevetve, majd egyre kétségbeesettebben mondogatta, hogy ne menjek el, és kapaszkodott belém. Akkor még nem tudtam, hogy ennek az elején nagyon gyorsan véget kell vetni, különben vészesen romlik a helyzet. Mire sikerült az óvónő kezébe taszajtanom, más sírt. Nem volt jó. Velem is ezt csinálták gyerekkoromban, tökre eszembe jutott az érzés. Persze én nem voltam még három, és minden áldott nap mennem kellett, ha esett, ha fújt. Fél hétre.

Ezen a héten csak egyszer volt oviban, mert egyszer kisírta, hogy ne kelljen mennie, aztán megfázott. A baj csak az, hogy ha itthon marad, sokszor nagyon rossz nekünk együtt. Nem játszik vagy ilyesmi, hanem egész nap figyelni kell rá, amit én nem tudok.  És a bűntetésem ezért nem kicsi. Annyira ideges tudok lenni tőle, hogy legszívesebben kirohannék a lakásból. Komolyan kétségbe estem, hogy valamit nagyon elszúrtam, kibírhatatlan kis faszfej lett mégis a gyerek. Zoli szokott ilyenkor józan tanácsokkal ellátni. Szerinte csak kicsit sok volt neki ez a költözés, hogy csak pakoltunk napokig, és őt hol ide, hol oda passzoltuk, és figyelemre van szüksége. Remélem, hogy erről van szó. Egyelőre kerülöm a huzamosabb ideig való itthon tartózkodást, ami persze nem mindig lehetséges, ha betegek. Ha kimozdulunk, másokkal találkozunk, akkor minden sokkal jobb. És igyekszem legalább rövidebb időkre teljesen neki szentelni a figyelmemet.

#573

23:13, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Na kérem szépen, elköltöztünk! Lakást szépen kiürítettük, kitakarítottuk, átadtuk. Nem volt nagyon nehéz otthagyni. Az új lakás istenkirály, habár még elég félkész állapotban van szekrényileg. A kisszoba, amire a legjobban vártam, hogy majd milyen jó lesz nekem ott, tele van dobozzal plafonig. A lakás többi része viszont teljesen élhető. Imádom a kályhát, egész nap bütykölöm a tüzet, nyitogatom, csukogatom az ajtót, begyújtom, élesztem a tüzet, fát pakolok bele. Most, hogy még nincs nagyon hideg simán befűti az egész lakást. És tök jó nagy a konyha, és nagyon kellemes az étkező. Mintha tényleg könnyebb lenne itt élni, de lehet, hogy csak az újdonság varázsa. Domi néha mondogatja, hogy menjünk haza. Tegnap, mikor még nálunk voltak a kulcsok, felsétáltam vele a Ráczba, és megmutattam, hogy nincs ott semmi. Vicces, hogy pont olyan szaga van az üres lakásnak, mint annak idején az Eötvös utcainak, amikor 15 éve megvettük.

2009. október 5., hétfő

#572

17:49, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Pénteken költözünk, hegyekben áll a doboz a lakásban. Kicsit izgulok.

#571

17:42, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Misi rendületlenül jár óvodába. Nem volt semmi gond, semmi sírás. Hétfőnként nincs kedve menni, gondolom, mert jó volt hétvégén együtt lenni, de tudom, ha otthon maradnánk Zoli nélkül, unatkozna. Nem mesél sokat, ha kérdezgetem, akkor mond dolgokat. Általában "mindenkivel" játszik, szokott lenni veszekedés, amiben mindig bizonyos Balu van megemlítve, a legerősebb fiú. És olyan is előfordult, hogy mikor hazajöttünk, levette a Domi cipőjét, és megmosta a kezét. Ebből arra következtetek, hogy ezt látja odabent. És nem bántja többet a Domit, mint eddig, úgyhogy őt sem bántják. Ez azért megnyutat, vegyes csoport van, és tudjuk, hogy a gyerekek a legkegyetlenebbek, ha arról van szó. A szülők között nem ilyen felhőtlen a viszony, régi konfliktusokat hurcol magával a közösség. Korábban volt néhány kemény kiscsávó, akik bandába verődve szivatták a kicsiket. Ők már elmentek, de nem sikerült megfelelően kezelni ezt a problémát, és az áldozatok szülei még mindig nem békéltek meg. Nehéz dolog a demokrácia.

2009. szeptember 12., szombat

#570

23:21, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Misi elkezdte az óvodát. Augusztusban bekapcsolódtunk az óvodai életbe, lemostuk az összes ablakot a nagytakarítás alkalmával. Négy méteres a belmagasság. És varrtam neki cipős zsákot, meg jelet a ruhás zsákjára. Ezen a héten volt a beszoktatás, kinti játékra és mesére mentünk, de hétfőn kezdődik a teljes munkaidős foglalkoztatás. Múlt héten még mondogatta, hogy nem lesz jó, ő tudja, hogy nem lesz jó. Ezen a héten már ezt nem mondta, ezt jó jelnek veszem. Azok közül, akiknek nem jár oda nagytesója ő vette a legkönnyebben az akadályt. Csapódott a kemény maghoz, nem cicózott. 

Még mindig azt gondolom, hogy inkább a felnőtteknek van szükségük az óvodára meg az iskolára, nem a gyerekeknek. Illetve nekik is csak azért, mert nincsenek természetes közösségek. Nekem biztos, hogy jól jön most ez a változás.

#569

23:13, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Domi lenyugodott, vége a dührohamoknak. Nem bírja az utazást. Kicsit félek, hogy a költözés nagyon megviseli majd. Engem is meg szokott viselni, hát még őt, aki születése óta itt lakik. Egyre többet beszél, ha valamire rákap, azt hússzor elmondja, és mindig nekünk is ismételni kell, hogy biztos legyen, hogy értjük. Múltkor mondta, hogy Ágota néni, amitől Ágota néni teljesen paff lett. Tegnap pedig közölte, hogy autópálya, és tényleg az autópályán voltunk, nem tudom hogy ismeri meg. Ő az a fajta, aki szívesen elmolyol egyedül, favonatozik fél órákat. Amíg Misi oda nem megy, és bele nem rúg, természetesen. Misi nehéz. Sokat nyekteti Domicellit. engedetlen, idegesítő. Sokat veszekszem vele, habár teljesen felesleges. Mondjuk az sem volt jó, amikor sok mindent ráhagytunk. Télen volt, úgy emlékszem, akkor keményítettem be, és kezdtem őt nevelni. Pedig azt hittem, hogy ezt meg lehet úszni, ha jól bánok vele, akkor magától fogja csinálni, amiről tudja, hogy elvárás. De nem így lett, keménykedni kell, fenyegetni, kiabálni. Illetve biztos nem kell, csak én rontottam el valamit. De nem akarom, hogy egy idegesítő, kezelhetetlen gyerek legyen. Megtanított kiabálni.

#568

23:02, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Na de viszont eladtuk a lakást, jippi. Még két hete történt. Trabantoséknak. Úgyhogy nincs több lakásnéző, akkora kupit csinálhatunk, amekkorát csak akarunk. Csinálunk is, mint a régi szép időkben. De pakolni azért megtanultam, pontosan meg tudom mondani, hogy az adott helyzetben mennyi időt alatt lehet rendet csinálni. Október 19-ig kell innen elhúznunk, a szülinapomat már az új lakásban ünnepeljük. Már dolgoznak a parkettások, két hét múlva kész lesz a padló, lehet bútorozni, meg minden. Eddig nagyon nem csesztük el a lakást, kivéve az átkozott aljzatbetont, ami miatt minden szinten szívtunk. Szépen ki vannak festve a falak, sötétkékre és feketére, hihi. Kuntamás szerint rontja a látást, nekem nagyon tetszik. És égnek a lámpák, amiket az interneten rendeltem. Már csak a piros konyha helyre kerülését várom. És még táblafestéket is sikerült szerezni, lehet a konyha falára rajzolni krétával. És a csillárom is majdnem kész, amit egész nyáron csináltam kukoricacsuhéból. 

Ma reggel azt álmodtam, hogy a régi lakásunkban voltunk a szüleimmel meg a tesómmal. A régi lakásban, ami mítukus tartalommal bír számomra, évek óta azt álmodom, hogy visszaköltözöm oda, de legalább is a házba. És most ott beszélgettünk erről a lakásról. Remélem, hogy háborgó lelkem végre hazatalál.

#567

22:54, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Elment a férjem Fehérvárra valami koncertre, gyerekek alszanak, ritka pillanat. Ma délután amúgy is a plafont bámultam. Most nekem kellett a plafont bámulni (menyó a villanyszerelő szerint), pedig általalában Zolika lesz idegbeteg, ha nem bámulhatja a plafont szombaton délelőtt. Állandóan csinálok valamit, intézkedek, pakolok, szállítok, kicsi elfáradtam. Ma délután, míg a fiúk utcabálban buliztak, ahol volt bűvész is, mint este az ágyban Misitől megtudtam, szóval a régi naplóimat olvasgattam 1996-ból és 98-ból. Rémes egy életem volt, hogy mit össze bírtam szenvedni. Állandóan arról írok, hogy nem vagyok kapcsolatban magammal, nyomulok ezerrel humanistáéknál, de hogy minek... Közben pasizok jobbra balra, előbb leírom, hogy szakítanom kéne, aztán nem teszem meg, majd szenvedek ezen. Azért elég sokáig bírtam az aktivistáskodást ahhoz képest, hogy milyen nehéz volt. Egyik helyen azt írom, hogy nagy szürke varjúként ül a vállamon a tervem. Mintha azóta is itt ülne. Az egész kicsit úgy hangzik, mintha vezekelnem kellett volna valamiért, és ha nem mondtam el a kellő számú Miatyánkot, akkor menetrendszerűen jött a büntetés. Most sem vagyok sokkal jobb, csak most nem erőltetem.

2009. augusztus 10., hétfő

#566

0:34, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Halad a lakásfelújítás is. Kész van az aljzatbeton, ami kicsit el lett cseszve, túl vastag lett, tovább csökkentve az amúgy sem valami nagy belmagasságot és egyéb problémákat is okozva. Ha minden igaz, jövő héten végez a burkoló, és jön a festő. Utána már csak parkettázni kell, villanyt szerelni és még ezer apróságot. Kicsit elvesztettem a lendületemet és a hitemet, hogy valaha lakás lesz belőle, de karácsonyra csak beköltözünk.

#565

0:28, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

További hír, hogy Misit mégis felvették az óvodába. Pont a tengernél voltunk, és beszélgettünk esténként otthonoktatásról, iskolákról, meg ilyenek, amiről egyébként nem lehet beszélgetni, mert Zoli behisztizik és támad. Aztán mikor láttam, hogy mind a ketten legszívesebben lelépnénk pár napra egy gyerekmentes helyre, és mondtam egyik reggel a Zolinak, hogy mégsem menne nekünk ez az otthonoktatás, még ebéd előtt írt az óvonő, hogy mégis mehet Misi az oviba. Így megy ez, mondtam én, hogy ezekbe az alternatív iskolákba-óvodákba akkor lehet bekerülni, ha 100 százalékig biztos az ember, hogy neki az kell. És tessék. Szóval szeptembertől fog Misi járni. Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz ez, sok gond vagy inkább megkönnyebülés.

#564

0:20, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Hazajöttem Toledóból, ami elég zsír volt, és azt kell mondjam, gyerek nélkül utazni nevetségesen könnyű. Abszolút nem hiányoztam nekik, ők nekem egy kicsit. Nagyon klassz a Park, de megérinteni nem nagyon hagytam magam. Azóta voltunk Újvidéken is, szívás nélkül ismét, voltunk a tengernél is. Idén nem volt olyan traumatikus, mint tavaly, de még mindig elválaszthatjuk a nyaralást és a pihenést egymástól. Zolival egy hétig bírjuk a non-stop gyerekkel levést, aztán elkezdünk mind a ketten kibúvókat és menekülési útvonalakat keresni. Zolinak szerencséjére utolsó héten egy munkahelyi gebasz miatt végig dolgoznia kellett, ami a hangulatot is megmentette valamelyest, legalább tiszta volt a szereposztás. De a tenger azért kurvajó, és nagyon szép a táj is, és velünk voltak Zsuzsiék is, ami szintén jó volt. Misi imádja a vizet, már tud néhány tempót "semmi nélkül" úszni. Domi inkább csak akkor szereti, ha leér a lába, hiába vettünk a szülinapjára egy gumicsónakot, szabotálta, mint ahogy az úszógumit is.

#563

0:11, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Na kérem szépen, az van, hogy Domi elkezdett beszélni. Július elején az addigi 5 szavas szókincsét (nem, hamm, jaj meg ilyenek), kiegészítette néhány újjal. Mondja, hogy jó, és úgy is gondolja. Vagy, hogy az jó. Mondja, hogy nyenyó (ninó), autó, ha nagyon akar valamit, akkor olyat is bevet, mint lécci vagy gyere. Ezektől annyira elájulok, hogy rögtön megyek, és odaadom neki a kért csokit. A legfontosabb pedig az én is. Ez egy alapvonása Dominak. Semmiből nem szeretne kimaradni. Meg olyat is tud, hogy mutat magára, és mondja, hogy én. De még mindig sokkal többet ért, mint amennyit mond. Tudja a színeket, a testrészeket, tisztában van a halál fogalmával.

A baj csak az, hogy 2 hete megint dührohamai vannak, ráadásul napi szinten. Valami apróság történik, mondjuk ebédelni kell jönni, és akkor behúzza a kéziféket, üvöltve sír, és dobálja hátra a fejét. Segíteni sajnos nem lehet neki, vagy megvárjuk, amíg lepörög, ami esetenként fél óra, vagy arcába tolunk egy rajzfilmet, amivel eltereljük a figyelmét. Kicsit kiborító.

2009. június 15., hétfő

#562

22:57, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

És az is van, hogy rájöttem (hányadszor?), hogy mégis leginkább humanista vagyok, és most azon dolgozom, hogy feldolgozzam a kudarcaimat, megértsem a frusztrációimat, és újra bele tudjak vágni egy tervbe. Nikivel önfelszabadítunk minden héten, és elkezdtem járni Park találkozókra, hogy legyen idehaza is Siko üzenete Park. And it feels good. És el is megyek hétvégén Toledóba, az ottani park megnyítójára. Ott lesz Silo is, gondoltam jobb lesz még most találkozni vele, mert mire elkötelezem magam a siloizmus mellett, az öreg elköltözik más dimenziókba. Évek óta most először megyek el ennyi időre egyedül. Kicsit izgulok. Nem a gyerekek miatt, hanem annyira megszoktam, hogy mindig velem vannak, mint egy állandó attribútum, hogy biztos zavarban leszek, ha nem tarthatom magam előtt pajzsként őket.

#561

22:52, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

A lakásban is haladnak szépen a dolgok. Nem olyan agybaj a felújítás, ha az ember elég lazán tervezi az időket, és nem sűrgős neki a beköltözés. A látványos, elcseszhető dolgok persze még csak most kezdődnek. Holnap jönnek az új ablakok, aztán újra kell betonozni az aljzatot, amire nem számítottunk. Aztán jöhet a csempész, meg a festő, meg a parkettás. A kályha már kész van, annyira örülök neki. Lesz élő tűz a lakásban. Csak fát kell még szereznem. Meg az is igaz, hogy majdnem mindenki ismerős, meg barát, aki a lakásban dolgozik, ez is sokat segít. Várom már, hogy kész legyen. Úgy tervezzük, augusztusban költözünk át. Na az mondjuk durva lesz.

#560

22:39, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Domi még mindig nem beszél, illetve dumál, van hangja, csak szavakat nem használ. Egyáltalán. Viszont kifújja az orrát, késsel vágja az uborkát, ügyesen, ahogy kell, és mindent el tud magyarázni mutogatással, amit akar. És tök szófogadó, meg lehet vele beszélni a dolgokat, pl. hogy felváltva játszanak egy játékkal a Misivel. Ismeretlen helyen pedig szorosan mellettem marad, és fegyelmezetten fogja a kezemet. Persze az etetőszékből továbbra is kiugrál, a vajat el kell dugni előle, különben megeszi magában az egészet, de alapvetően rendes srác, lehet rá számítani. Misi sajnos egész nap nyekteti, ha unatkozik, akkor az az egyetlen elfoglaltsága, hogy Domit piszkálja, amíg el nem kezd szirénázni. Próbálok nem rászolni állandóan, de nem bírom ki, habár semmit nem használ. Kicsit tehetetlen vagyok ezzel szemben.

Meg volt egy jó pillanatunk Domival, erről is akartam írni, jó régen történt. Lent voltunk a kertben, épp fel volt állítva egy sátor, mert meg akartuk nézni, hogy megvan-e minden alkatrésze. Eleredt az eső, mi meg bemekültünk Domival a sátorba, feküdtünk egymás mellett és csak hallgattuk az eső kopogását. Csak az a nehéz, hogy jó lenne ilyenkor teljesen átélni a pillanatot, de én egyből elkezdek azon gondolkozni, hogy hú, ez milyen jó pillanat, majd jól megírom a blogomon. Lehet, hogy ezért is nem bírtam sokáig írni. 

#559

22:32, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Jól eltüntem!

Na, nem vettek fel minket az oviba. Nagyon sok a fiú, ezért a lányok kerültek be, meg egy olyan kisfiú, akit egyedül nevel az anyukája, és szociálisan hátrányos. Először kicsi sokkot kaptunk a Zolival, szomorúak voltunk, meg rossz ez a visszautasítás, de aztán megbékéltünk. Én magam amúgy is ambivalens vagyok, az otthonoktatás felé is vonzódom. Azon is aggódtam, hogy mi lesz, hogy felveszik, és intézményhez kell majd alkalmazkodni, minden nap bejárni stb. De persze jó lett volna kipróbálni, hogy milyen is az. Gondolkoztunk Zolival, hogy keressünk-e más óvodát a gyereknek, de egyelőre nem keresünk. Misit nem nagyon izgatja a kérdés. Gyerektársaságunk van sok, rendszeresen, szocializálódni ott is remekül lehet, osztják egymást a gyerekek elég szépen, azok is, akik családi körben nevelkednek, vagy hogy mondjam. A nagyobb kérdés pedig inkább az, hogy én jól tudom-e magam érezni, nekem való-e ez a családi körben nevelés. Erről még nem vagyok egészen meggyőzödve.

2009. április 25., szombat

#558

21:31, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Beadtuk a jelentkezést az óvodába. Környéki Waldorf. Már két éve járunk mini-oviba, régi motorosok vagyunk. Csak az az egy gebasz van, hogy a 4 helyre 11-en jelentkeznek. Azt hiszem jó esélyeink vannak, de azért lehet izgulni, hogy felvesznek-e. Mert egy ilyen helyen mindig az az elsődleges szempont, hogy kire van szüksége a meglévő közösségnek. Remélem ránk. Nincs B-terv.

És továbbra is pörgetem magam ezen az iskola ügyön. Úgy tűnik, a pörgetés a lényeg, mindig az aktuális problémán kell pörögjek. Szülés, oltás, iskola. De egyelőre nem bírom abbahagyni. Ez tölti be az értelemürességet, úgy tűnik. Alapvetően három lehetőségünk van: 1. környéki állami, ahova a tesóm gyerekei járnak. Ezt tudom a legkevésbé elképzelni.  2. környéki Waldorf, aminek nagyon rossz híre van, nem egy jó iskola, de Waldorf. 3. otthonoktatás. (4. Rogers, de sokat kell bennlenni a gyerekeknek, és drága) Mondjuk ahhoz képest, hogy a hozzállásomat kellene megváltoztatni, és értelmet adni az életemnek, végül is mindegy is. Ez itt az issu.

#557

21:23, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Azért van a bánásmódnak foganta, basszus. Minap történt, hogy itt volt nálunk Dalma játszani, és este haza kellett vinni. Már késő volt, és nem akartam, hogy Misi is jöjjön, meg visszsafélé tutira cipelni kellett volna. Pedig ő nagyon szeretett volna jönni, sírva könyörgött, de hajthatatlan voltam. Mikor visszjöttem, meg volt sértődve. Nem akart velem szóba állni. Éreztette velem, hogy haragszik rám. Aztán amikor már eléggé meg lettem bűntetve, békülésképpen felajánlotta, hogy fürödjek vele a kádban. És úgy is lett, gyertyafényes fürdést rendeztünk ketten. És ráismertem, hogy én is ezt szoktam vele csinálni. Ha kiborít, és mondjuk megszídom, akkor hagyom kicsit, hgoy főjjön a levében, aztán az ölembe veszem, és kibékülünk. Nem szoktam sokáig hagyni, nem szeretem ezt az állapotot. Egy perc éppen elég. Nem akarom, hogy szenvedjen. Nem szeretem ezt a bűntetést, amikor elszakítom magamtól, megvonom a szeretetemet, az a bűntetés. Nagyon próblok vigyázni a kapcsolatunkra, úgyis olyan törékeny. Csak néha tehetetlen vagyok, akkor csinálom ezt. Ez nem valami megfontolás eredménye, egyszerűen így alakult. És úgy látszik, eltanulta. Hogy ez most jó vagy rossz, azt nem tudom. Jót fürdödtünk, az biztos.

#556

21:14, a bejegyzést gentizsu írta | még nincsenek kommentek

Ezen a héten elkezdődött a lakás összerakása. Jippi! A kivert falak helyére új fal, csak kicsit arrébb. Épül a télikert is. Megrendeltem az ablakokat és a csempét. Mind a kettőt csak egy kicsit rontottam el, még helyre lehet hozni. Az a tervem, hogy június végére össze lesz rakva a lakás, és már csak a padlót kell megcsinálni, meg festeni kell. Végül mégis beengedtem a lakásba Kun Tamást, az időzavaros, ám családi barát kivitelezőt. De előtte kértem ajánlatot mástól is, és ez asszem jó ötlet volt, kicsit talán jobban odateszi magát. De ő legalább nem vág át. Vagy nem annyira. Rózsadombi szőkének látszom, ettől az az érzésem, kicsit vastagabban fog a ceruzájuk. Meg van sok kis apróság, vakolni itt, vakolni ott, amiket mind KT megcsinál. Eddig nem tűnik olyan rémesnek a dolog, habár mindenki azt mondja, hogy a felújítás idegbaj. Én nem vagyok idegbajos. Még. Vagy legalábbis nem a felújítástól.

Régebbiek | Végére »

A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.

Kis virág